Csicsó

Ültem a padon és néztem ahogyan játszanak a gyerekek. Eszembe jutott a saját gyermekkorom. A halott édesanyám és a halott édesapám. Újra köztük éreztem magamat. Újra élveztem azokat az estéket amior hárman boldogan leültünk egy asztalhoz, és míg édesanyám és édesapám borozgattak én a kis kék poharamból szürcsöltem a narancslevet. Nagyon sokat nevettünk együtt. Mígnem édesapámat váratlanul ki nem rúgták a munkahelyéről és nagyon lerészegedett. Mindennap berúgott és az egyik, ilyen szerencsétlen estén történt, hogy édesanyám ezt mondta apámnak:

-Drágám! Kérlek... ne csináld ezt. Tönkre teszed magadat is és a családodat is. Hidd el ha összeszeded magadat akkor hamar találsz új munkahelyet. Talán jobbat is, mint ez volt. Kérlek legalább próbáld meg! És kérlek ne igyál ennyit. Könyörgöm...

Anyám zokogott és térdre esett apám előtt. Apám megfogta anyám haját és annál fogva rángatta fel.

-Fogd be a pofádat te büdös ringyó... Nekem nem parancsolgathatsz...

És abban a pillanatban megfogta a fejét és beleverte az asztal sarkába. Ismét a hajánál fogva kivonszolta az udvarra és fejét a kőlépcsőb verte. Acélbetétes bakanccsal meg is rúgdosta. Ekkor a szomszédbácsi hívta a mentőket. Édesanyám hullája mellett csak egy zokogó kislányt találtak a mentősök. Én voltam a zokogó kislány. Édesapámat pár nap múlva találták meg eyg gyár mellett. Be akart szökni és megrázta a  villanyoskerítés. Mint később kiderült a sörgyár volt. A teste 90%-a megégett. Nem élhette volna túl sehogyan sem. Én ezek után a gyermekotthonba kerütem ahol 18 éves koromig éltem és mikor elmúltam 18 hozzámentem az egyik ott élő fiúhoz és közös keresetünkből vettünk egy kisebb házat. Olyan volt a ház, mint amilyenben édesanyámékkal éltem. Már 36 éves vagyok és 2 gyerekes boldog anyuka. A két gyermek akiket néztem ahogy játszanak peig az én gyermekeim voltak.