Csicsó

A hálószobámban feküdtem az ágyon Beethowen-t hallgatva és reszelgettem a körmömet... Nem volt más dolgom. Végig dolgoztam a napot. Ennyi kikapcsolódás úgy hiszem nekem is jár. Eszembe jutott Dave akivel múlt hét szombaton kevertem a Palazzo-ban. Valahol még a telefonszáma is megvan. Megvártam mígy megszáradt a körömlakk és elkezdtem keresni a számát. Nagynehezen előkotortam az irattartómból a telefonszámát. Saját kezűleg írta rá a címét is. Felhívtam, hogy nincs e kedve átjönni és nagy meglepődésemre azt mondta, hogy rendben. 1 óra múlva itt lesz. Elkezdtem készülődni. Magamra öltöttem a combig érő bársony hállóinget, kiengedtem a hajamat, kifestettem magamat és fogatmostam. Ahogyan szőke, göndör hajam a vállamra ereszkedett elismerem; magamnak sem volta rossz látvány. Hát jobb, mint meó után. Elővettem gyorsan a mirelit kajákat és bevágtam a mikróba. Negyed óra múlva készen lett. A terítés 5 perc alatt megvolt. Gyorsn kipakoltam az asztalra. Maradt még 10 percem. Elraktam gyorsan a cipőimet meg a kabátokat. Megszólalt a csengő. Milyen aranyos. Korábban jött, mint ígérte.

-Jó estét kívánok Sissy.

-Szervusz Dave!-nagyon elpirulhattam, mert elmosolyodott amikor rámnézett. Kezet csókolt és egy csokor rózsát nyomott a kezembe. -Oh, milyen kedves vagy. Gyere be, nehogy megfázz.-Azza bejött. felakasztotta kabátját és mély levegőt vett.

-Hmm... milyen finom illatok. Itt valaki nagyon jól tud főzni.

-Áhh sajnos nem én voltam hanem édesanyám hozta őket még délután.-mondtam én. Kegyes hazugság. Nem kell tudnia, hogy Tesco-s terméket eszik... Szépen megvacsoráztunk és behívtam a nappaliba. Ott még beszélgettünk kicsit a kanapén, de keze egyszer csak combomra siklott én pedig kéjes vigyorral invitáltam a szobámba. Ott szépen óvatosan lehántotta rólam a könnyű kis hállóinget. Ő ledobta zakóját és míg vetkőztettük egymást folyamatosan csókolóztunk és simogattuk egymást. Egyszercsak mind a ketten meztelenek voltunk már és a puha ágyba dőltünk. Egy kicsit még játszadoztunk egymás testével és izgattuk egymást. Aztán azt kemény hímvesszeje belémhatolt. Olyan mennyei örömeket adott nekem amilyeneket még soha senkisem. Miután mind a ketten elélveztünk és nem bírtuk tovább csendesen lihegtünk egymás mellett. Aznap éjjel nálam aludt. Mire felébredtem Dave eltűnt. Hát ennyi volt ez az éjszaka. Találtam egy rövid levelet a konyha asztalon.

Kedves Sissy!

Köszönöm szépen az éjszakát. Csodálatos voltál. Bármikor hívhatsz nyugodtan. De, ha többet szeretnél, mint mondjuk csak ilyen nagyokat szeretkezni azonnal hívj fel miután elolvastad ezt a levelet. Nem fogok ellenkezni csak tudjam, hogy szerelmem viszonzásra talált. És egy hónapon belül össze is költözhetünk. Csak beszéljük meg melyikünk költözik a másikhoz...

Szeretlek kicsim:

Dave

Én habozás nélkül tárcsáztam az utoljára hívott számot. Egy kedves hang szólt bele:

-Jó reggelt hercegnőm. Felébredtél?

-Jó reggelt kicsim. Igen végre felkeltem. És... úgy döntöttem, hogy igenis többet szeretnék, mint csak szex. Szóval ikor végzel a munkával.

-Most azonnal indulok. Szeretlek.

-Én is. De nem ám kirúgnak

-Áh dehogy. Apám a főnök én csak kisfőnök. Én veszem át a vállalatot.

-Rendben. Amúgy egyedül élsz?

-Nem, a szüleimmel.

-Én igen. Akkor te költözöl.

...

És így lett, hogy Dave és én 1év után már összeházasodtunk. 3 gyermekem lett tőle. Boldogan éltünk...

A dzsungelben gyalogoltunk tovább... a10-ből márcsak 6-an maradtunk. A többieket elragadták a krokodilok vagy életveszélyes balesetet szenvedtek. Jack megáltt egy pillanatra, csendre intett minket és fülelt.

-MENEKÜLJETEEEEK!-ordított és jobbra mutatott egy könnyen mászható szép magas fára.

Nem csodálom. Felmásztunk és rá fél percére egy dühöngő medve jött a kicsinyeivel. Nem sokon múlt, hogy észre vegyen minket mivel Anna majdnem elsikította magát... én fogtam be a száját. De abban a pillanatban Lucy lába lába megcsúszott és mivel semmibe nem tudott kapaszkodni leesett a fáról. Halálfélelemmel nézhettük végig ahogy társunkat akiben még új élet éledezett, felmaracangolja egy vadállat. Lucy is meghalt. Így maradtunk 5-en. Sajnos 5-ünk közül 1 Lucy kislánya volt aki úgyszint végig nézte a targédiát. Ezek után minden éjjel sírva és remegve riadt fel. Valaki mindig őrizte éjszakánként. Váltogattuk egymást fojamatosan. Egyszer mikor a vezetőnk, Jack volt a soros akkor ismét tragédia történt. Őrizgette Lucy lányát Pamela-t, de ellepte őt is az álom. Panela ismét felriadt, mi ez persze nem vettük észre és sajnálatos módon Jack sem. Pamela el akart menni és minket örökre ott hagyni, mert hagytuk és végignéztük édesanyja szenvedését. Persze azt köszönte nekünk, hogy minden este vigyáztunk rá, de azt mondta jobban örült volna ha édesanyjára vigyázunk így. Tehát miközben mi aludtunk Pamela ott hagyott minket. Jött a reggel és én elsőnek ébredtem. Mentem át Pamela sátrába helyzet jelentést kérni Jack-től. Az első az volt, hogy ránéztem Pamela ágyára, mert furcsának találtam. Lerántottam a takarót és egy összekötözött szalma bálát találtam vagy mi volt az. Jack pedig ott aludt.

-Ébredj Jack, Pamela eltűnt.

Feléresztettünk mindenkit és elindultunk Pamela keresésére. Egyszer csak Mark kiabált:

-Ide, ide!

Mindegyikünk odafutott. Egy magas szikla szélén álltunk. Lefele néztünk a mélybe. Nem sokat láttunk. Te azt bizton állíthatom, hogy Pamela ott lenn volt, mert felismertem a ruháját. Mármint csak a színét. Csak egy kis pötty volt a barna ruha és körülötte a nagy piros folt a vére. Hát így végezte Pamela. A családjukból semmi sem maradt. Egy rohadt repülő baleset tette tönkre egy egész család életét. Jobban mondva egy rohadt repülő baleset vetett véget egy család életének.

A nagy beszélgetés közepette egyszer csak belépett egy fekete alak.

-Te vagy Mary?

-Igen én vagyok...

-Akkor gyere velem.

Elindultam vele. Kivitt valami sötét sikátorba. Kérdeztem tőle, hogy ki ő de nem válaszolt. Csak szépen csendben pakolászott. Egyszer csak előtűnt egy ajtó. Kinyitotta egy kulccsal és bevitt. Ott volt minden cuccom. Hogyan kerülhettek hozzá a cuccaim.

-A nevem Adam Crow!

-Milyen véletlen én is Crow vagyok. Azt jelenti holló. Szép név. De hogyan kerülnek hozzád a cuccaim?

-Mary. Egy a kérésem. Ne ijedj meg. Elmesélem. Szóval hol is kezdjem. Tudom a ti szavaitokkal élv a legelején de ez nem, olyan könnyű, meg úgy rohadt hosszú is lenne. Szóval. Én a testvéred vagyok. '8 éve szöktem el a családi házból és azóta sem mentem vissza. 16 éves vagy most. Te nem emlékezhetsz rám, mert te két éves voltál. Anyuék kerestek fel és azt mondták, hogy most ők elköltöznek és szeretnék, ha itt maradnál a városban, mert tudják, hogy te innen nem szeretnél elköltözni és, ha ők már kiiköltöztek a lakásból akkor mi menjünk oda nyugodtan. Nem akarták, hogy elmondjam, mert azt fogod hinni, hogy eldobtak maguktól. De nem; szóvel jobb, ha tudod ők nagyon-nagyon szeretnek, nagyonb hiányozni fogsz nekik de szerintük jobb, ha itt maradsz és mellettem leszel, mert bennem megbíznak és azt mondják, hogy jobb lesz ha mellettem maradsz. Vigyázni fogok rád. Úgy éreztem ezt el kell mondanom, mivel jobb az őszinteség és én nem akarok neked hazudni.

-Jézusom. Adam. Te vagy az? Anyuék évekig aztz hitték, hogy meghaltál. Évekig kerestünk, de nyomodra sem bukkantunk. Nagyon hiányoztál nekünk. Úgy örülök neki, hogy végre láthatlak. És, hogy veled élhetek. Ígérem mosk, főzök, takarítok, elmegyek boltba, leviszem a szemetet, összerakom az ágyadat, mindig mikor haza érsz el lesz készítve a fürdővized csak had maradjek veled. Kérlek ne dobj ki.-és miközben szorossan magamhoz öleltem ezt mondtam neki.

-Nem foglak kidobni. Örülök neki, hogy végre látlak és mellettem élsz és mindennap találkozhatunk és együtt élhetünk. Mióta elszöktem ez volt minden álmom, hogy lássam az én felcseperedett kishugomat. És úgy fogsz élni, mint én. Megyünk bulizgatni. Takarítanod meg ilyenek nem kell. Lersz takarítónő házvazatőnő. De a meleg fürdővíz jólesne.- ezzel elvigyorodott és magához ölelt.-Menjünk vissza bulizni. Fizetem a ma esti fogyasztásodat. Ja és a fiúkkal is nyugodtan incselkedhetsz. Engem nem zavar. Csak ne legyél prosti, mert azt nem torelárom.

-Rendben, rendben köszönöm.

Azzal visszamentek bulizni és boldogan mutatta be a bátyát Mary. Ngyon boldogan éltek ezek után egymás mellett...

Így történt, hogy a két testvér akik évekig keresték egymást végre egymásra bukkantak....

Február 3 volt. Még mindig esett a hó és nem láthattunk egy csepp napsugarat sem sehol. Mintha az örök tél talált volna ránk. De ez lehetetlen hiszen mi Magyarországon élünk. Vagy jön egy újabb jégkorszak?

E közben a gondolatmenet közben zavart meg Robi a tesóm:

-Pakolj, mert soha nem leszünk készen. Te is tudod, hogy minden segítségre szükségünk van...

-Jó rendben tudom. Csak azon gondolkoztam, hogy mi a fenéért esik még mindig a hó, és miért van még mindig, olyan rohadt hideg.

Az nap egésznap csak apkoltak. Hát igen ilyen a költözés. Hétfő reggel iskola...

A hangos bemondóban egy kedves hang szólalt meg:

-Kedves gyerekek. Örömötökre váljék, hogy meghatározatlan ideig holnaptól nem, lesz iskola mivel a környékbeli településeket elzárta előlünk a hó és a legtöbb tanulónk bejárós. Amint a bejárósok betudnak jutni a városba értesítünk titeket személyesen. Az osztályfőnök vagy én az igazgató fogok odamenni személyesen, hogy az iskola újra működik.

A padokban ülő gyerekek egymásra néztek. És lehorgasztott fejjel néztek a tanárnőre. A tanárnő nem értette, hogy miért ilyen szomorúak.

-Mi a baj gyerekek??? Hiszen nem, lesz iskola. Nem kell korán kelnetek, nem kell idejönnötök, nem kell tanulnotok és ilyenek.

Erre felállta és ezt feleltem:

-Tanárnő. Mi azért vagyunk szomorúak, mert ha környező településeket elzárta előlük a hó akkor, hogy érnek ide az ételek a városba? Hogy lesznek feltöltve a boltok. Mert akkor valószínüleg sehogyan. És éhen fogunk dögleni.

-Értem. Szóval ti a dolgok mögé néztetek. Higyjétek el én is tudom, hogy így, lesz de nem tudunk mit tenni. Mert még a Hókotóknak is túl nagy a hó...

-Tanárnő kérem én ezek után, mindennap azt az időt amit itt töltenék a suliban azt azzal töltöm, hogy kimegyek és havatlapátolok.-szólalt meg a testvérem.

-De egy ember annyi havat nem tud eltávolítani még 1 hónap alatt sem.

-De jön az egész osztály aki itt lakik a városban.-szólaltam meg én.

A tanárnő villán sebességgel szaladt el. Egy perc múlva már az hallatszott a hangos bemondóból, hogy mindenki aki az iskolába jár és itt lakik a városban az legyen szíves mindenidejét amit az iskolában töltene, hó lapátolással tölteni, mert az egész iskola hozzájárul, hogy eltűnjön a töménytelen menniségű hó. Hát ezt összehoztuk. Nem sokkal később, mikor haza mentünk ez szólta TV-ben:

-Két kapuvári fiatal összehozta, hogy a városban élő összes fiatal, kiszabadítsák a várost a hó fogságából. Kereszthegyi Kira és Kereszthegyi Róbert.

Na szuper. Már tudja mindenki. És tényleg. A szomszédoktól töménytelen mennyiségű sütit kaptunk meg mindenféle kis apró ajándékot... hát ezt jól összehoztuk.

Megkezdődött a hólapátolási "szezon". Nagyszerű. 6 hónapon keresztül mindennap ástunk kivéve hétvégén. Végül az összes havat elástuk néhány hókotró segítségével. Sikeült kiszabadítani a várost.

És a két gyermek úgy döntött, hogy bemennek a faházba... Ahogy az ajtót kinyitották hatalmas tér tárulkozott eléjük, ahol kaszák lógnak a tetőből. Sonja megilyedt és gyorsan Péterhez bújt.

-Ne félj Sonja; én vigyázok rád. Jobban, mint a legféltetteb kincsemre.

Sonja nem tudta, hogy a legféltettebb kincse mi Péternek. Ezt csak Péter tudhatta. Sétálgattak tovább. Egyszer csak Sonja valami iszonyúan büdös szagot érzett meg. Nem csoda, merta következő kanyarban egy hulla feküdt... Sonja zokogva rohant vissza Péterhez, de valaki elkapta a kezét. Maszk volt rajta és sötét ruhában volt... Ilyesztő egy bácsi volt az. Sonja reflexből sikított... Péter azon nyomban rohant. Meglátta a bácsit és kérte az illető, hogy ne fussanak el és ne sikítsanak, mert úgy fognak járni, mint az a hölgy. A hulla. Nagyon féltek. De mikor már körülbelül két órája voltak együtt ezzel az illetővel már hasukat fogva nevettek. Megkérdezték tőle azt is, hogy miért váálasztotta ezt az életet. Az ember ezt felelte:

-Rengeteg minden történt gyerekkoromban, mint ahogyan nektek is. Tanultok írni, rajzolni, beszélni, számolni, énekelni... ebből nekem nagyon kevés adatott meg. Énekelni és rajzolni például nem tudok. 8 éves voltam amikor a szüleim egy autóbalesetben meghaltak. Más rokonom nem volt rajtuk kívül. De mondjuk egy igen, de ő soha nem foglalkozott velem és soha nem kerestük egymást. Ha jól tudom kinn él Bécsben. A rokoni szál ami összefűz minket az pedig az, hogy a nővérem. De most had mondjak el nektek valamit. Mindig becsüljétek meg a szüleiteket, mert ha egyszer meghalnak már késő mindent jóvá tenni. Késő bocsánatot kérni. Késő elmondani azt, hogy köszönöm h megszültél. És köszönöm a sok szeretet. Amikor hallom innen kinntről a parkból, hogy két gyerek ezt beszélgeti: ----Na jössz este?-ÁÁÁ dehogy, a hülye kurva anyám nem engedett el.----

Ilyenkor mindig fáj a szívem. Ők még nem érezték át milyen fájdalmas, ha már nincsen. Inkább legyen és haza megyek este 8-ra csak legyen otthon. Várjon valaki. Szeressen valaki, mint gyermekét, és tanítson. Igazából most, hogy jobban meggondolom ti vagytok az elsők akiknek ezt elmondom. A nevem amúgy Dezső.

-Dezső bácsi. Ahogy hallgattam magát rájöttem, hogy kell anyu és soha nem szeretném elveszíteni. De tudom sajnos egyszer elfogom.- mondta Sonja. Péter csak mosolygott, Dezső pedig nevetett egyet és láthatóan örült neki, hogy végre egy kisgyermek is egyet ért vele. Felajánlotta a két gyereknek, hogy rá bármikor nyugodtan számíthatnak. És ezzel a két gyerek haza ment.

Reggel korán dörömbölt valaki a faház ajtaján. Péter volt az.

-Mi van Péter mi a baj??? Hol a kis barátnőd?

-Sonja...(zokogott) Sonja... eltűnt. Mindig a sziklákhoz jár. Kérlek gyere el velem oda.

-Azonnal veszem a cípőmet és megyek.

Azzal megindultak a sziklákhoz. Csak egy leszakadt ruhadarabot láttak egy darabsziklán. Péter elkezdett óvatosan futni a szikla felé, és utána Dezső. És eltalálta. Ott ült Sonja. De sajnos halott volt. Volt egy levél a kis zsebében amire rá volt írva, hogy Dezsőnek és Péternek. Ez állt benne:

Kedves Péter és Dezső!

A tegnapi beszélgetés után rájöttem, hogy én senkit nem akarok elvezíteni ezért megkíméltem magamat. És inkább meghaltam én. Legalább nem érzem át azt a fájdalmat mikor valakit elveszítek. Tudom ez nagyon önzően hagzik, de tényleg kegyetlenül fájhat. Bocsássatok meg. Csókollak Peti. Köszönök mindent Dezső...

                                          <Sonja>

"Csak akkor halok meg igazán, ha elfelejtetek..."

Péter Rénézett a holttestre amiből egy hatalmas vadászkés állt ki. Letérdelt mellé, átölelte és ezt suttogta: A LEGFÉLTETTEBB KINCSEM!!!

Ültem a padon és néztem ahogyan játszanak a gyerekek. Eszembe jutott a saját gyermekkorom. A halott édesanyám és a halott édesapám. Újra köztük éreztem magamat. Újra élveztem azokat az estéket amior hárman boldogan leültünk egy asztalhoz, és míg édesanyám és édesapám borozgattak én a kis kék poharamból szürcsöltem a narancslevet. Nagyon sokat nevettünk együtt. Mígnem édesapámat váratlanul ki nem rúgták a munkahelyéről és nagyon lerészegedett. Mindennap berúgott és az egyik, ilyen szerencsétlen estén történt, hogy édesanyám ezt mondta apámnak:

-Drágám! Kérlek... ne csináld ezt. Tönkre teszed magadat is és a családodat is. Hidd el ha összeszeded magadat akkor hamar találsz új munkahelyet. Talán jobbat is, mint ez volt. Kérlek legalább próbáld meg! És kérlek ne igyál ennyit. Könyörgöm...

Anyám zokogott és térdre esett apám előtt. Apám megfogta anyám haját és annál fogva rángatta fel.

-Fogd be a pofádat te büdös ringyó... Nekem nem parancsolgathatsz...

És abban a pillanatban megfogta a fejét és beleverte az asztal sarkába. Ismét a hajánál fogva kivonszolta az udvarra és fejét a kőlépcsőb verte. Acélbetétes bakanccsal meg is rúgdosta. Ekkor a szomszédbácsi hívta a mentőket. Édesanyám hullája mellett csak egy zokogó kislányt találtak a mentősök. Én voltam a zokogó kislány. Édesapámat pár nap múlva találták meg eyg gyár mellett. Be akart szökni és megrázta a  villanyoskerítés. Mint később kiderült a sörgyár volt. A teste 90%-a megégett. Nem élhette volna túl sehogyan sem. Én ezek után a gyermekotthonba kerütem ahol 18 éves koromig éltem és mikor elmúltam 18 hozzámentem az egyik ott élő fiúhoz és közös keresetünkből vettünk egy kisebb házat. Olyan volt a ház, mint amilyenben édesanyámékkal éltem. Már 36 éves vagyok és 2 gyerekes boldog anyuka. A két gyermek akiket néztem ahogy játszanak peig az én gyermekeim voltak.

Maya az ágy szélén ült a vodkás üveggel amit édesapja bárszekrényéből csent el még 1 hete. Nem tudta, hogy az volt édesapja legféltettebb kincse, amit féltve őrizgetett, miután anyja meghalt. Az az a vodka volt amit még esküvőjükön kaptak nővérétől aki már akkor halálos beteg volt. Az esküvő utáni napon halt meg. De nem is ez a lényeg... Itta csak itta a vodkát bánatában... úgy döntött elmegy sétálni. Mivel szobafogságban volt az intézetben ahol élt ezért az ablakon mászott ki. ledobta kabátját aztán a vodkás üveget és úgy ugrott le ő. semmi baja nem lett. Ki ment a parkban ahol tovább ivott. Rájött h elvetette a sulykot, mert kisvártatva elkezdett fájni a feje, dölöngélt és iszonyú hányingere volt.  Gyorsan megindult az első kuka felé amit meglátott és hánni kezdett... továbbra is iszonyúan szédült. Elég szerencsétlen helyen járt. Egy sebes sodrású patak szélén. Maya megcsúszott és bele esett a patakba. Sokáig sodorta a víz. Másnap reggel sokan keresték, de 10km-el odébb csak a holttestét dobta ki a víz. Meg is találták. Az orvosok szerint Alkoholmérgezésbe halt bele, pedig csak egy, olyan berugásba aminek értelme sem volt...